Mit üzen a Coco című mese?

A veszteségfeldolgozással kapcsolatos előadásom előtt ráhangolódásként újra megnéztem a Coco című rajzfilmet. Azon túl, hogy elkalauzol minket a mexikói halottak napi hagyományok csodálatos világába, mentálos szemmel felfedeztem egy szálat, amire nem is figyeltem fel korábban a mesében: a családi titok jelentőségét. 

Röviden annyi a sztori (spoiler!), hogy egy kissrácot őserő húz a zene felé, de a család nem engedi, hogy kiélje ezt. Elkeveredik a túlvilágra, ahol rájön, ki a sosem emlegetett nagyapja, akiről kiderül, hogy azért lett eltitkolt szereplő és azért lett letiltva a zene a családban, mert a zenélés miatt hagyta el őket. Aztán fény derül arra is, hogy valójában nem pont így történt, a kisfiú pedig ezzel az infóval visszamegy az élők világába, helyreállítja a halott nagypapa nimbuszát az élő családtagok körében, a nagypapa pedig így visszakerülhet a családi fotókra (és évente egyszer átjöhet ő is a virághídon az élők világába - itt a vége, fuss el véle).

A mese csodálatosan és szívet melengetően szemlélteti, hogy egyszer csak lesz egy családtag, aki fekete bárányként elindul a szíve után és nem cipeli tovább a transzgenerációs terhet, ezzel helyreállítja a családi rendszerben a rendet. A transzgenerációs traumák téma az utóbbi években nagy figyelmet kapott és dr. Máté Gábor A test lázadása című könyve óta tudjuk, hogy például az autoimmun betegségek hátterében is állhat ez. Mind a transzgenerációs hatások, mind a betegségeink lelki háttere is érdekes és kifogyhatatlan téma, de én visszakanyarodnék most a titokhoz és inkább arról az oldalról fogom meg, hogy mit jelent az "itt és most"-ban a kapcsolatainkban, ha titkokkal bástyázzuk ki az utunkat.

Mennyivel egyszerűbb lenne pedig az életünk, ha velejéig őszinte kapcsolatokat tudnánk kialakítani. Ahol az asztalra rakhatunk bármit, legfeljebb végigbeszéljük, végigvitatjuk, akár végigveszekedjük a témát. Ezzel esélyt adunk arra, hogy egy szinttel érettebb kapcsolattá válhasson és közelebb kerüljünk egymáshoz.

EHHEZ KÉT EMBER KELL: az egyik, aki el meri mondani, ami a fejében van, és a másik, aki ezt jól tudja fogadni. Biztosan ismerős a helyzet, hogy valaki a békesség kedvéért inkább nem mond ki/el valamit a másiknak, mert korábban hasonló helyzetben ítélkezést, elutasítást kapott tőle... 

A titkokkal a belső világunk köré vonunk egy falat,

így a másikkal csak a falon túli arcunkkal tudunk érintkezni. És ezzel máris távolabb kerültünk egymástól - ha voltunk is valaha egyáltalán igazán közel.