Gyerek, család - EGYÜTT, KÜLÖN

Kényes téma, mert "mindenki másképp csinálja" - és ez a terület olyan, ahol kifejezetten tojáshéjon lépdel a szakember is.

Én magam szívügyemnek tartom azt, hogy a gyerekek igazán gyerekek lehessenek, hogy egészséges önértékeléssel, önbecsüléssel rendelkező felnőttekké válhassanak - és ne kelljen idejekorán olyan helyzetekben helytállniuk, amiktől hamar kis felnőttek módjára kezdenek viselkedni ("olyan ügyes, önálló, felelősségteljes gyerek"). Ez később felnőtt korukban ugyanis esélyesen túlteljesítésben, maximalizmusban, akár önmaguk sanyargatásában és háttérbe szorításában csapódik ki. A gyermek a családi rendszer tünethordozója - ebben a szemléletben gondolkodom én a családról, ezért egy gyermekkel kapcsolatos problémát mindig a szülők oldaláról közelítve igyekszem értelmezni. Örömmel teszem, ha kicsit is lendíteni tudok ezzel azon, hogy a gyermekek napsugaras-bárányfelhős valóságban nőhessenek fel.

• Vannak férfiak, akik esetében ez igen nehéz szülés. Nem mindegy, hogy mit látott otthon - és az sem mindegy, mennyire segíti őt az anya: magával veszi körbe az újszülöttet, vagy az apa is fürdet, alkalomadtán pelenkáz.

• Tapasztalataim alapján 20-ból nagyjából 15 ember "apasebbel" él. Vagy mert keveset/egyáltalán nem volt jelen az apa az életében, vagy mert nehezen fejezte ki az érzelmeit az apa, vagy mert túl szigorú elvárásai voltak az apának, vagy mert nem érezte a gyerek az apa ragaszkodását. Ezek az esetek mind-mind külön fejezetet érdemelnének, egy a fontos: ha az apa ténylegesen megszületik, a gyereknek könnyebb élete lesz felnőttként. Minden kislány megérdemli, hogy ő legyen a hős apa legszebb tündérkirálylánya, és minden kisfiú megérdemli, hogy ő legyen az apja szárnysegédje a csatában (focimeccsen, barkácsolásnál stb.).  

• Ha nem mutatod meg neki a padlást, ő mindenféle veszedelmet képzel oda. (Emlékszel, amikor gyerekként nem dugtad ki a lábad a takaró alól, mert azt gondoltad, krokodilok vannak az ágyad alatt?)

• A gyermeki szűrő miatt lehet, hogy olyan dolog hagy nyomot a kis lelkén, amit te felnőtt fejjel észre sem veszel. (Például átszaladsz a szomszédba lisztért, ő pedig nem talál téged és megijed, hogy elhagytad.) 

• Vagy éppen olyan dolgon siklik könnyedén át a gyermeki lélek, amit te felnőtt szemmel tragikusnak vagy botrányosnak gondolsz (és lehet, hogy tényleg az is, de a gyermeki képzelet egészen sajátosan raktározza, és nem feltétlenül veszedelemként). Mondok erre egy példát. Egy kisvárosban "cukrosbácsi" kergetett meg egy gyereket. Ez a felnőttek világában nyilvánvalóan olyan, amivel foglalkozni kell, hogy ne fordulhasson többé elő. De tudod, mi okozta a legnagyobb szenvedést a gyermeki léleknek? Hogy ezután nem mehetett egyedül a nagymamához, mint előtte. A gyerek önállósága csorbult a szülő nyugalma érdekében. Tudom, nehéz egyensúlyozni, pláne ilyen helyzetekben, ami tényleg végzetesen is elsülhetett volna, de néha érdemes a gyerek szemével szemlélni a világot - egészen más értelmet nyerhetnek úgy a dolgok.

• A családi rendszer része anya, apa, tesó, nagymama, nagypapa, nagynénik, nagybácsik, unokatesók. Ha tehát például nem jó az anyós-meny viszony, az a gyereken ütközhet ki. 

• A gyerekeknek elképesztően kifinomult antennáik vannak - néha azt is letapogatják, amit te magad sem mondasz ki magadnak.

• Ha valami nem oké a gyermekeddel, nem biztos, hogy az a jobb, ha még jobban akarod csinálni - és ennek érdekében elolvasol még százhuszonhat szakmai cikket, esetleg elviszed újabb huszonöt tanácsadóhoz a gyereket. Lehet, hogy a kutakodást sokkal inkább magadban és a szülőtársaddal való kapcsolatodban (éljetek akár együtt vagy külön) érdemes kezdeni.

• Mindkettejükre szüksége van. Akkor is, ha te felnőtt szemmel nem gondolod jó szülőnek a szülőtársadat.

• A gyerek szeretetét nem kell kiérdemelni. A gyereknek szüksége van arra, hogy jónak lássa az anyját és az apját egyaránt. (Ezen nem segít, ha olyan infókkal traktáljuk idejekorán, mint például "apád becsajozott", "anyád egy hárpia".   

• Hallottál már a lojalitáskonfliktusról? Amikor a gyerek úgy érzi, választania kell az anyja és az apja között, borzalmas feszültséget él át - olyan, mintha neked el kellene döntened, hogy a hüvelyk- vagy a mutatóujjadat vágják le. Nem csak explicite kimondva hat ez, elég, ha a gyerek azt érzi, hogy elszontyolodsz, amikor nem veled van.

• A gyermek nem villámhárító és nem postás. Ezek felnőtteknek való "melók".

• A legjobb, amit tehetsz a gyermekeddel, hogy szereted a szülőtársadat (és szeretettel kommunikálsz vele a gyermekkel kapcsolatos ügyekről), akkor is, ha a szülőtárs ezt a legkevésbé sem könnyíti meg. Ha nem így teszel, a gyerekednek is csak az egyik felét szereted: azt, ami belőled van. Ráadásul ha alkalomadtán még olyan mondatok is elhangzanak, mint például "olyan .... vagy, mint az anyád/apád", azt a gyerek egyenesen úgy éli meg, hogy az a része, ami a másikból van, rossz.

FOGLALJ IDŐPONTOT, ha úgy érzed, a gyermekeddel, családi életetekkel kapcsolatban felmerült kérdésedet jólesne átbeszélni velem.