Ismered a BA(R)BYGIRLT?

A Jókislány (Babygirl) című film - Nicole Kidman főszereplésével - kapott hideget-meleget. Nekem inkább félig tele a pohár, mint üres (sőt...). Mivel a szexben megjelenő hatalmi játszmákkal hirdeti magát, sokan csalódottan jöttek el, mert több "látványt" vártak. Nálam épp ellenkezőleg történt, határozottan felülmúlta a várakozásaimat, és olyat adott, amire nem is számítottam. "Szexmentesítve" írok a filmről, mert úgy találtam, hogy mondanivalója általános érvényű mondanivalót fogalmaz meg a kapcsolatainkra, a természetünkre, önmagunkra nézve.

"Tartsd a jószágot természete szerint." - vallja a lovasíjász Kassai Lajos, és kaposmérői birtokán ezt gyakorlatba is ülteti. Ennek egy röpke időre én is részese lehetettem, amikor jártam nála pár évvel ezelőtt nyílt napon. Amikor visszagondolok arra a napra, mindig ezek jutnak eszembe az ott áramló energiákról: szelíden nyers erő, életteli, prédikációmentes példamutatás. Végig azt éreztem, hogy nemcsak beszél, hanem igazán mond is valamit. A szavaival és az életével is. Nemcsak a jószágait, de magát is természete szerint "tartja" - ritkán találkozom emberrel, aki ennyire önazonosan éli az életét, mint ő. És süt róla, hogy nagyon jól van lelkileg - minden sejtje érez, él, úgy, ahogy neki a legjobb, és attól függetlenül, hogy bárki is egyetért-e vele vagy szimpatikusnak találja-e.

Azért jutott eszembe, mert a film is nagyjából ezt a gondolatot járja körül: élhetünk-e jó és önazonos életet, ha nem éljünk meg lényünk minden részét. Hiszen 

Romy (Nicole Kidman) társadalmilag elismert életet él: jól menő IT cég vezérigazgatója, szép házban, kerek családban él. Van azonban egy olyan része a lényének, amit nem tud megosztani a férjével. Próbálkozik, de a férje elengedi a füle mellett ezeket, így minden marad a régiben: születnek a mosolygós családi képek és jókedvűen beszélgetnek a reggelinél. Aztán egyszer csak találkozik valakivel, aki érti a lényének azt a részét, amit senki mással nem tud megosztani. Őrült pár nap indul, majd amikor a társadalmilag elismert státusza veszélybe kerül, életében először Romy őszintén és teljesen felfedi a lelkét a férjének. A férje előbb elfordul tőle, de hamarosan - a film tetőpontját jelentő jelenetben - egy pánikrohamot követően valami történik: szinte sütött a mozivászonról, hogy ott átfordul valami a férj lelkében, és elkezdi érteni és érezni, de legalábbis kapiskálni, hogy mi zajlik a felesége lelkében. Még pár napig külön laknak, Romy teljesen magába zuhan, aztán az egyik lányuk tudatja vele, hogy a férjnek hiányzik. Végül rendbe hozzák a dolgokat és happy end: az utolsó snittekben látjuk, ahogyan Romy megélheti az énjének azt a részét is a férje mellett, amit eddig nem tudott, a cégben is újra magára talál, és a rosszallókat is könnyedén lefegyverezi.

Azt hiszem, félelem nélkül kitárni a lelkünket, önmagunkat a legközelebbi kapcsolatainkban a személyiségünknek ad egy olyan mélységet, amivel sokkal szabadabban és így hitelesebben tudunk működni a többi kapcsolatunkban is. Sokszor azonban még mi magunk is süketek vagyunk a saját belső vágyainkra. Az életem egy részében alig táncoltam - úgy adódott, hogy a legközelebbi kapcsolataim kevésbé tudtak ehhez kapcsolódni és én magam nem teremtettem alkalmat arra, hogy táncoljak egy jót. Jó ideig eszembe se jutott ugyanis, hogy hiányzik valami - mert egyáltalán nem volt (elég) rossz, ami helyette volt. Márpedig  

Amit a lelkünk dalol, arra érdemes táncolni. Ha nem tesszük, ha süket a fülünk a saját zenénkre (vagy mert elfelejtettük, hogyan kell meghallani, vagy mert szándékosan elcsitítjuk magunkban), esélyes, hogy előbb-utóbb vagy felborítjuk az életünket, vagy pedig mélyre szorulva munkálkodik és betegség formájában később hangosan sírva jelez a lelkünk.

Vannak szerepeink, amiket "nem illik" megélni. A fiúk nem sírnak - úgyhogy férfiként sem "illik" elérzékenyülni, sebezhetőnek lenni (mert ugye "katonadolog"...). A lányok jól nevelt, illedelmes jókislányok - úgyhogy nőként "illik" igent mondani a túlórára, tekintettel lenni mindenki másra magunkon kívül. A társadalmilag elismert élet színpadán pedig társadalmilag elismert szorongásban pereg le szép lassan saját életünk egyik napja a másik után. 

Ha érzed te is a gyomrodban / alhasadban / torkodban / mellkasodban a szorítást, például GYERE VELEM TÁNCOLNI vagy FOGLALJ KONZULTÁCIÓS IDŐPONTOT. Hadd szabaduljon ki végre a szellem a palackból - és hadd múljon vele a szorongás!